Lógok 2 havi csoportpénzzel az oviban. Ezt a csoportpénzszedő anyuka tapintatosan utánamordibálta a zsúfolt öltözőfolyosón. Éppen 4 gyereket szedtem össze az udvarról és azzal voltam elfoglalva, hogy egyet se veszítsek el, miközben kiterelem őket az utcára.
-Szíveskedjél törleszteni az adósságodat, különben bajban leszünk.
Bajban? Valami 170 ezer forintot gyűjtöttünk össze csak ebben az évben, amiből eddig kábé 10et elbábszínházoztak.
Év elején, amikor arról volt szó, hogy tavalyról 60ezer forint maradt a kasszában, és ennek fényében mennyi legyen a csoportpénz, én voltam egyedül, aki sokallta a havi 2500 forintot. Egyedül emeltem fel a kezem, amikor azt kérdezték, ki van ellene.
A budejnői szülők nagy része bele se gondol, milyen sok pénz ez. Nekik mindegy, hogy el sem költjük, nekik nem hiányzik a háztartáspénzből. Elvárják, hogy a csoportpénzen felül még mindenki rendszeresen nagy adag gyümölcsöt is bevigyen a kölköknek, bio gyümölcsöt, mert csak az az egészséges, lehetőleg rekeszszámra, mert ha már lúd.... Ha ezt valaki nem tudja teljesíteni, akkor felháborodott köremaileket kezdenek küldözgetni arról, hogy ők mindig csak hoznak és hoznak, és egyes renitensek, ingyenélők kihasználják a helyzetet és nem tartják a gyümölcs-iramot. A zeneovi és néptánc pénzből nem kapjuk vissza azoknak az alkalmaknak az árát, amiket a gyerek kihagyott, mert nem volt ott. De befizetni mindig pontosan be kell. Hol élünk mi?
Ezeknek a körímélezős anyukáknak nincs jobb dolguk annál, minthogy más emberek ügyeivel foglalkoznának? Tényleg azt hiszik, hogy attól jobb szülők, ha minden ilyen kis szarságot szóvátesznek? Esküszöm, vannak olyanok a csoportunkban, akik nem engedik, hogy a gyerekük tortát vigyen az oviba a szülinapján, mert a torta nem egészséges. Egzotikus gyümölcstálba szurkálják a gyertyákat. Komolyan!
Már régóta terveztem, hogy írok arról, hogy szerintem milyen egy jó anya. Hát biztos, hogy nem ilyen. Nagyon sokan kérdezték tőlem, hogy nem hanyagolom-e el nagyon a Milit azért, mert egyetemre járok. Hát nem jobban, mint aki dolgozni jár. Bár ebből a fajtából elég kevés leledzik errefelé. Csak mert, hogy még itthon is kell tanulnom, ugye, meg vizsgaidőszak, meg műteremben festés este 8ig. Hogy viszem így különórára a gyereket? Sehogy? Hát nem jár úszni, balettra, logikai fejlesztőhöz? Lovagolni sem viszem? És Helen Donorra? Nem? Hát nem akarom, hogy a gyerekem fejlődjön és meglegyen a megfelelő előképzettsége és mozgáskészsége?
Nem. Én azt szeretném, hogy ha a gyerekem hazajön az oviból, akkor játsszon tovább, amihez kedve van. Hogy menjen ki a kertbe sarat dagasztani, fára mászni, menyétszart boncolni. Fogjon békát a patakparton, nyalogassa a kuytát. Egyen csokit ebéd után. Meg gumimacikat is, igen. Kit érdekel, ha nutellás szájjal jön velem kutyátsétáltatni? Rosszabb szülő vagyok, ha sáros nadrágban szaladgál az utcán? Nem hiszem.
Egyes emberek, amint gyerekük születik, teljesen feloldódnak ebben az új szerepkörben, és elfelejtik, hogy mi minden volt fontos nekik azelőtt.Mindenhonnan azt halljuk, hogy akkor vagy jó szülő, ha állandóan foglalkozol a gyerekkel, ha nem mondod neki, hogy nem érek rá, vagy nincs kedvem. Akkor vagy jó szülő, ha teljes mellbedobással, az önfeláldozásig mindig jelen vagy és mindent megteszel a porontyodért. Minden nap tanítsd, minden nap olvass neki, minden nap játssz vele, minden nap legyen közös programm. Mert, ha nem, sérül a lelke.
Ez megy is egy darabig, de aztán besokallnak, és akkor nagy elánnal rábízzák egy bébiszitterre a kölköt, hogy na, most megyek és kirúgok a hámból, és jujj de jó, végre elszabadulok egy kicsit, és egyedül, vagy legalábbis felnőttek között leszek.
Ez szerintem mondjuk még gyed alatt, amikor tényleg egész nap össze vagy zárva a babával, teljesen érthető is. De van egy határ. Szoktak panaszkodni a friss anyukák, hogy a baba már akkor is bőg, ha kimegy a szobából, hogy pisilni sem tudnak elmenni anélkül, hogy ne dörömbölne üvöltve a totyis a klotyóajtón. Na ez az első jel. Ha akkor nem fordulnak vissza a lejtőről, onnan nincs megállás.
Én bizony megmondom a Milinek, ha nincs kedvem bújócskázni, nem olvasok fel neki minden áldott este, és csak olyat játszom vele, amit nem utálok. Mert, ha megerőszakolom magam, és belemegyek, hogy, pl. beszéljenek a kavicsok (ezt a "Mama beszélnek" játékot utálom a legjobban- az a szabály, hogy bármi, ami a gyerek keze ügyébe kerül és nem menekül el, az megszemélyesítődik és beszélni kezd, legyen az vitaminos doboz vagy kenyérhéjj, és akkor a játszótársnak is kell egy szereplő, mondjuk egy fogkefe, és akkor ezek beszélnek...), akkor egyre ingerültebb leszek és egyáltalán nem érzem jól magam a saját borjam társaságában. Úgyhogy inkább el sem kezdek vele ilyet játszani, hanem rábeszélem vmi másra. Vagy meggyőzöm, hogy most feltétlenül ki kell mennie megnézni, hol ciripel a tücsök. Így én is jókedvű és derűs maradok, meg a gyerek is. Ha pl. esténként nyűgös vagyok és fáradt, nem olvasom fel neki a Rumcájsz vagy a Micimackó következő fejezetét, eléneklünk egy Énelmentemavásárbát, aztán helló. Másnap reggel ovi felé menet majd mesélek. És ezt ő is tudja. Nincs hiszti, nincs harc, elalszik így is símán.
Ha rajzolnom kell, esszét írni, vagy tanulni, akkor megmondom neki, hogy hagyjon békén. Nem fogom éjszakára halasztani az egyetemi dolgaimat, mert kötelességemnek érzem szórakoztatni őt. Azzal ő sem járna jól, mert reggel morcos lennék és goromba.
Holnaptól péntekig a Kingával lesz Pécsett. Mert megkérdeztük tőle, és ő azt mondta, menni szeretne. Belevaló, okos gyerek, aki tudja, hogy érezheti magát úgy is szuperül pár napig, ha én nem vagyok ott. Piszkosul fog hiányozni, és állandóan aggódni fogok, hogy minden oké-e, de ha nem engedném, rengeteg élményről maradna le. Esténként majd nyafogok egy kicsit a Daninak, lehet, hogy ő is a Kingának, viszont ez egy nagy kaland, amire egész életében emlékezni fog. És aztán annyira fogunk örülni egymásnak, olyan boldogok leszünk, hogy az ember olyat csak ritkán érez. Vannak olyan gyerekek a csoportjában, akik egy szülinapi bulira sem tudnak elmenni az anyjuk nélkül. Meg olyanok, akik 4 évesen még egy hetet sem töltöttek külön a szülőktől. Lehet, hogy ez anyunak meg apunak megnyugtató, mert így mindig szem előtt van az utód, és befolyásolhatják, mi történik vele. De ez majd később visszaüt, ha máshogy nem, majd lázadó tinikorukban, amikor menekülnének az ősök majomszeretete elől.
Mindent elkövetek, hogy a Mili annyira szabadon dönthessen (persze az ésszerűség határain belül), amennyire ő szeretne. Ha Pécsett honvágya lesz, tudni fogja, hogy ő akart mindenképpen lemenni, senki nem kényszerítette, majd máskor rövidebb időre megy csak el. Ez az én nevelési elvem. Lehet, hogy nem mindenkinek tetszik, én remélem, hogy csak a javát szolgálja.
Most megyek aludni, nincs már időm leírni a feleség-elveimet is, azt majd legközelebb.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése